Tanulmány
Kiss Áron Magyar Játék Társaság
« Szerzőink « Vissza a szerző cikkeinek listájához
« Előző oldal Következő oldal »
(Dr. Kriston Vízi József: Homo Ludens Hungaricus - 2/5. oldal.)
II. Hazai előzmények
- Az Eötvös József és köre által kidolgozott és életbe léptetett liberális oktatáspolitika, annak alapjául szolgáló népoktatási törvény (1867/68) megteremtette az új, gyakorlatilag egy életen át tartó nevelés és művelődés demokratikus lehetőségét. Művelődéstörténeti kutatásokból immár közismert, hogy mindezek megvalósítása során a játék és a játszás gyakorlata hangsúlyos szerepet kapott a hazai nevelés és a széles körben vett társas élet, az értékes szórakozás kultúra kialakításában a 19. század végén. 1. A korabeli oktatás- és kultúrpolitika, valamint a tágan vett közművelődés szervezői és segítői jól tudták, hogy az évszázados spontán folyamatok mellett az államnak fontos szerepe van az életmódot finoman és közvetett módon, de igen hatásosan és célszerűen befolyásoló, a pozitív mintákat is kiválóan közvetítő játék- és játszás fejlesztésében. Egy eredendően meglévő emberi-nembeli kulturális és fiziológiai igény 2. kielégítésére és annak a társadalmi köztudatba történő beépítésére tett tudatos és felelős cselekvés sorozatként jellemezhetjük az 1890 és 1914 közötti időszakot.
- Gyermekek, pedagógusok és felnőttek (leendő és gyakorló szülők!), valamint a különféle civil társulások jutottak a játék és játszás (nem atyáskodó, hanem társadalmilag s anyagilag is felelősséget vállaló) államilag támogatott értékeihez könyvek-kiadványok, játéktervek és - eszközök, játékkészítő műhelyek létrehozásának dotációja, a kedvezményes és minőségi forgalmazás preferálása, játék- és játszóterek létrehozásában való szerepvállalás, továbbképzések, szakmai ankétok, országos pályázatok, kiállítások és vásárok, országos szakmai egyesületek (pl. Magyar Gyermektanulmányi Társaság) támogatása révén. 3.
- A két világháború közti kultúrpolitika és kulturális ideológia néhány erőtlen kísérletet tett a játék/játszás - főként népi-falusi vonulatának - idealisztikus felmutatására 4. ; a progresszív szociográfiai és társadalom néprajzi, valamint folklorisztikai kutatások (Kiss Lajos, Gönczi Ferenc, Fél Edit, Kresz Mária, Kerényi György és a Kodály-tanítványok) a mottóként idézett Klebelsberg-i pragmatizmussal közös forrásokból táplálkoztak.
- Az 1950-es és 60-as évek idején (jobbára pályaszélre helyezett népművelők, oktatók és alkotó művészek jóvoltából) végül is egy igen jelentős adatbázis jött létre a "hagyományos" és változó magyar/országi játékkultúra gazdag tárházából, s ennek nyomán felmenő rendszerű, országos játékbemutatók, sportszerű (ifjúsági és más közösségi) játékversenyek s fesztiválok formájában váltak közkinccsé. A falusi-paraszti-kispolgári lét drasztikus átalakulásának időszakában, azzal párhuzamosan (1960-as évek végétől) megindul a játékkultúra egyre erőteljesebb szétválása. A népi játék- és játszás kultúra tárgyi-szellemi hagyományainak aktív őrzése (lásd: táncház-mozgalom, Fiatal Népművészek Stúdiója Zelnikék szárnyai alatt vagy az ún. Nomád Nemzedék csoportosulás) egyfajta ellenzéki harcmodor része. A kor - külföldről egyre jobban befolyásolt, majd manipulált - hazai játékiparának állami támogatása (főként a Rubik-kocka 1976-os sikerét követően pl. a PLAY-COOP Játékipari Társulás nevű testület révén), látványos kudarca, de akció- és intézményi szintű sikerei is (lásd: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, 1981, Kecskemét; Kiss Áron Magyar Játék Társaság 1987-től, a Magyar Rádió és a Móra Kiadó közös pályázatai)5. egyszerre vannak jelen. 6.
- Az 1990-es évek elejétől a hazai játék- és játszás különböző szintű és típusú intézményei, csoportosulásai megszaporodnak, s a kezdeti bizonytalanság után természetessé és gyakorivá válik a kapcsolatkeresés és a gyakori összeműködés. A - ha még oly csekély is, de e szférában valamelyest számottevő - hazai termelői és kereskedelmi szféra csaknem teljes megszűnésével viszont e társadalmi-közösségi tevékenységek rendszeres támogatás nélkül maradtak. A piac szabályozatlansága az ott megjelenő termék-özön, ezen belül a családi és iskolai szférába benyomultak rombolását - minőségi követelmények és jogi szabályozások nélkül - legjobb esetben is a lelkes (kézműves-barkács, mesterkedő népművész stb.) dilettantizmus próbálta ellensúlyozni.
- Eközben a különböző szintű pedagógus és közművelődési szakemberképzésben, s egyáltalán az oktatásban, egyre erőteljesebben jelenik meg az igény a játékokkal kapcsolatos ismeretátadásra, valamint a gyakorlás, a játékok népszerűsítő megismertetése, a játszás és játszatás (mint egyfajta államilag garantált alanyi jog!) biztosítására. A téma szakavatott, felkészült és hazai és a nemzetközi porondon jártasak és jegyzettek közismert személyiségekkel bír. (Pl.: Budavári István, Csányi János, Cseke Miklós és Mária, Demjén Imre, Gerencsér Kinga, Györgyi Erzsébet, Haider Edit, Kalmár Ágnes, Kriston Vízi József, Lázár Katalin, Pálffy László, Páli Judit, Szentiványi Tibor, Tészabó Júlia.).
- A fokozódó és differenciált társadalmi igényeket érzékelve - egyúttal látva a kecskeméti játékműhely bővítésére tett hasztalan kísérleteket - egy alkotó közösség Nemzeti Játék és Taneszköz-fejlesztési Stratégia elnevezéssel, hosszú távú cselekvési programot dolgozott ki, amellyel az elmúlt három és fél év során megkeresték a központi és a legjelentősebb szakmai kormányzati tényezőket. Az időközben jogi oltalmat nyert koncepció sokak érdeklődését felkeltette, adott esetben néhányan abból még "táplálkoztak" is. Azonban a felmerült koncepcionális kérdések és kifogások nem kaptak kellő szintű figyelmet, sem a következetes és az EU-csatlakozáshoz szükséges jogszabályi környezet megteremtése (GM-IM), a taneszköz rendelet (OM), az összeférhetetlenséget és szakmai alaposságot kívánó ún. Vackor-program (ISM), a mindennapok tárgykultúrájának alakítása (előbb GM, majd OM-NKÖM?), vagy a GyerekVárMúzeum (NKÖM) kapcsán. /Néhány eset alapján úgy tűnt, a közösségi szándék nem találkozott az ennek képviseletében közreműködni vélt, ajánlott s jelentkezett szereplők egyéni érdekével./