«Szerzőink «Vissza a szerző cikkeinek listájához

Dr. Kriston Vízi József:

Az európaivá nevelő játék üzenete

Elhangzott az Országházban a Kulturális és Gyermek-Ifjúsági-Sport Minisztériumok által közösen szervezett "Itthon Magyarországon - Otthon Európában" elnevezésű EU-konferencián, 2003. április 4-én.

Részecskékre darabolt világunkban csak ritkán jut eszünkbe: immár hosszú évszázadok óta mi is birtokosai vagyunk az egyetemes kultúra tradicionális kincsei közül való játék és játszás ismeretének.

Ez az, amely nélkül már cseperedő gyermekkorunkban is csak egyfajta megmagyarázhatatlan éhséget érzünk; amelynek hiánya később csak éretlen és felelőssége híján lévő, a világban tájékozódni nem tudó, kultúrája iránt érdektelen felnőttet kreál.

Itt, Közép-és/vagy Kelet-Európa magyarországnyi szegletében, más nemzetekhez képest jóval tovább fennmaradt a felnevelő és gondoskodó játék hagyománya.

Déd- és nagyanyáinkat az őket körülvevő közeg-közösség már ideje korán arra serkentette városon és falun egyaránt, hogy körültekintve maguk kis mikrokozmoszában, miként gyarapíthassák az eljövendő gyermeket - testük mellett - a szellem és érzelem megörökölt kincseivel. Anyáink jobbára már csak mindezek emlékező-merengő híréből, hallomásból,- vagy éppen (új módi s lehetőség szerint) könyvekből, filmekből vagy másunnan való gyűjteményekből próbálták nekünk átadni a még éltethető hagyomány életre nevelő morzsáit.

A 19. század második felének Eötvös József-i "nagy generációja" sejtette előre ezt a folyamatot és tervvel készült rá. Esterházy Miksa még vagyonából ajánlott föl díjat, hogy az akkori hazában ismert, erőt-figyelmet-türelmet, ügyességet és a csapatszellemet egyaránt fejlesztő mozgásos játékok java összegyűjtésre s együvé kerüljön.

Kiss Áron, "a tanítók tanítója, s a Monarchia-beli több száz vidéki "mindenes" (kántor, iskolamester, lelkész, papné és hazatért diák) szorgalommal jegyezte föl s szintén rendbe rakta a - még csak - újszülöttől a már nagyobbakkal együtt ünneplő gyermek játékkal/játékba avató szokásaiig az itt s nálunk még fennmaradt játékkincset. Székelyföldi, máramarosi és partiumi vagy alföldi magyar anyáktól, kicsiny gyerekektől hallott mondókák, dalok és játékok; német, ruszin, szlovák, rác, szlovén nemzetiségű dajkák, leány cselédek rigmusai Pest-Budáról; Dunántúl kis- és nagyvárosaiból: a játékban egyenlő és egyetemes gyermektudás gyűlt össze jó 110 esztendővel ezelőtt. S került vissza mindjárt a maguk helyét, jobb szerepét kereső kisdedóvókba, iskolákba, kollégiumokba, minden rendű és rangú honi családhoz, a leendő anyák és az életre készülő tanítók, tanárok kezébe, mindennapos használatra.

Tán ez volt a valódi és első hazai "reform-pedagógia"; még a múlt század eleji, külhonból importált divatos eszmék/elvek térnyerése előtt. "Csak" játékról, játékról is volt szó,- nem más helyett, nem más idők (a nevelő órák) kárára, inkább azért, hogy azokhoz jobb kedvet, sikert, élményt és önbizalmat adjon. Az első, tiszta énektől az első, már nem bicegő járásig, az egymagában álló másik kis ember meginvitálásáig,- hogy legyünk játszótársak, s ne csak egy-egy alkalomra. Kodályék ezt, ezt is felmutatták; a játékaink adta önbizalomra most is, vagy talán most még inkább szükségünk lehet.

Lássuk be bátran: a lélek és a test együttes, felszabadult játékára, a valós világnak tűnő küzdelem helyett a nagyvilág szabályainak okos, játékos elsajátítására való felkészülést nem a gyermek megszületése előtt kilenc hónappal, hanem - miként azt Kodály Párizsban mondta: - "az anya megszületése előtt kilenc hónappal kell elkezdeni".

Mindehhez van itthoni muníció, ismeret, ötlet, kreativitás, vannak a játéknak és a játszásnak felkészült mesterei, tudások, művek alkotói. Egyetemesen értékesek. De értékeik okosan, értőn egybe terelve, a játék szabályait követve most még itthon csiszolódnak. Keresik közös helyüket, házukat itthon, de már olyat, amely természeténél fogva nyitott Európára, Európába.

Olyat, amely nem csak holt tárgyak, adatok, bájtok tára, hanem az ott és abban rejlő játékok ritmusa, lelke és magja bármikor fel- és megeleveníthető, tanítható, továbbadható.

Olyat, ahová Európából is érdemes lesz idejönni. Kortársi vándorlegényként életkortól, nemzetiségtől s nyelvtől függetlenül tanulni ezt a mesterséget. Mert mesterség ez: újra, mindenki hasznára, élővé tenni.

Ez a hajlék itt nevelhet európaivá. S ha majd felnő a ma még meg sem született nemzedék, örömmel bocsáthatja útnak azt. És akkor elég lesz egy facsigát, egy marokban elférő labdát, egy macskabölcsőnyi madzaghurkot vagy a Pál utcai fiúk mai utódainak üveggolyóját felmutatnia, - mindenütt őszinte gyermek mosollyal fogadják.

Ránk "csupán" az vár, hogy türelemmel segítsük mindezt: az okosan játszó, játékos gyermek, a majdani kreatív felnőtt újabb, már messzebbre is vivő, első lépéseinek megtételét. A játék el nem térít, hanem, mint az igaz mesében: hazatalálni segít, össze is köti a távol levőket. Itt, a játék nyelvén egyet értő Európában.
S "ha már játszunk... miért ne csináljuk jól?"