Óvodatörténeti Múzeum Budapesten

Megjelent: Óvodai Nevelés, 2001. szeptember

40 évvel ezelőtt kezdte gyűjteni dr. Lakatos Zoltánné óvónő azokat a szakkönyveket, folyóiratokat, dokumentumokat, később játékokat, eszközöket is, amelyek a kisgyermekneveléssel kapcsolatosak. Mára a bölcsőde és óvoda történetét felölelő anyag, melyet hatalmas kitartással, rendszerezőmunkával, újabb és újabb kutatással állandóan bővített, átköltözött a régi patinás épületből a Budapest VIII., Horváth Mihály tér 9. szám alatt működő Fővárosi Pedagógiai Szeminárium épületéből, a Városligeti fasor 30. szám alá. Az önálló intézmény külön helyiségében a múzeum méltó elhelyezést nyert. Kevés óvónőt vonz a neveléstörténet, még kevesebben szánják rá szinte az életüket, hogy munkájuk mellett szabadidejüket az elődök tevékenységének felkutatására, az értékek megmentésére fordítsák. Mi indította el ezen az úton dr. Lakatos Zoltánné Katit? A gyermekek iránt érzett szeretetén és felelősségérzetén alapuló szakmai érdeklődéséről, pályakezdéséről, későbbi tevékenységéről vall a következőkben:

Tekintse meg galériánkat!

Hogyan lesz "Gyermekeink érdekében" (Dezséry László, 1957.) című könyvből óvodapedagógiai múzeum? Könnyű meg nehéz is erre a kérdésre felelni. Könnyű, hiszen a gyűjtő tevékenységet már az ősember is gyakorolta, gyűjtöget az óvodás gyermek is. Hogy mit, és miért ezt az ember kulturáltsága és körülményei határozzák meg. Hogy ez életformává, szenvedéllyé váljon, amelyért a kutató áldozatot hozni is képes, már egyéni adottság.

Sohasem tettem fel magamnak ezt a kérdést, most mégis megpróbálok válaszolni rá. Mióta az eszemet tudom, mindig pedagógus akartam lenni. Vonzott az emberformáló munkának a varázsos szépsége. Talán a Kecskeméti Tanítóképző Líceumában hallottam először kalokagáthia szót, a nevelési eszmét, célt jelentő fogalmat, test és lélek, szépség és jellem együttes nevelése, ezért jelentkeztem érettségi után a Testnevelési Főiskolára. Közben megszületett kislányunk, s már az volt minden gondom és gondolatom, hogy őt óvjam, neveljem, segítsem, hogy bizalommal mondhassa "én leszek a legjobb ember a Föld kerekén"! Ekkor kezdtem vásárolni a kisgyermekek nevelésével foglalkozó könyveket.

Sorsdöntő volt számomra, hogy amikor Andri lányom óvodás korú lett, és férjem új munkahelyére, Nagybátonyba költöztünk, ott szükség volt óvónőre is. Mivel pedagógiai alapképzéssel rendelkeztem, és vonzott, hogy kislányunkkal együtt járhatnék dolgozni, örültem a lehetőségnek. Hogy jobban megismerjem ezt a munkakört, végleges döntésünk előtt egy tanfolyamon vettem részt. Megtudtam, hogy másfél év gyakorlati munka után jelentkezhetek az 1959-ben főiskolának induló óvóképzőbe levelező hallgatónak, és két év után megkapom az oklevelet. Ettől kezdve kezdtem gyűjteni komolyabban a szakkönyveket, megrendeltem az Óvodai Nevelés című szakfolyóiratot, amelyek utat mutattak gyakorlati munkámhoz.

Munkámmal az azonosulást segítette, hogy kislányomon keresztül még szorosabb kapcsolatba kerültem az óvodai élettel. A szakkönyvek otthon rendelkezésemre álltak, bármikor használhattam, nem kellett a családomtól távol lennem, ha szükség volt rájuk. Így, az általam jónak látott minden foglalkozási ágból a legérdekesebbeket gyakorlatban is kipróbálhattam. 1964-ben megszereztem az óvónői oklevelet, s mivel Budapestre költöztünk, lakásunkhoz közeli óvodát kerestem, lehetőleg olyat, ahol közel iskola is van. Ezzel a gondolattal kopogtattam be a Városmajori óvodába, ahol hat évet töltöttem. Itt már a Kecskeméti Óvónőképzőtől növendékeket küldtek hozzám a kötelező gyakorlati idő letöltésére. Ez még jobb munkára késztetett.

A főváros rengeteg lehetőséget adott arra, hogy a kisvárosban kényszerűen leszűkült kulturális érdeklődésem robbanásszerűen kitáguljon. Magam sem vettem észre, mikor kerültem a múlt, a történelem vonzáskörébe, mikor találtam rá az érdekesebbnél érdekesebb lehetőségeken túl a könyvtárak, levéltárak csendjére, mikor kényszerített az óvodatörténet egy-egy feltalált mozzanata újabb és újabb kutatására. Nem tudtam, de nem is akartam ennek a vonzásnak ellenállni. Haza akartam vinni minden megtalált kincset. Ezért jelentősebb adataikat beírtam egy füzetbe. Úgy gondoltam, ezeket az eddig ismeretlen publikációkat, könyveket, meg kell mutatni a kollégáimnak.

1969-ben már annyi anyagot gyűjtöttem össze, hogy a budapesti XII. ker. óvodai történetének kiállításán bemutathattam (Ó.N. 1969. 10. sz.). Egyre jobban elmélyültem a sok évvel ezelőtt készült írásokban, egyre jobban érdekeltek a leírt szakanyagok mellett azok íróinak élete és munkássága. A Fővárosi Gyakorló Óvodában 1970 szeptemberétől helyezkedtem el (Budapest VIII., Horváth Mihály tér 9.) s a mintaóvónői vizsga letétele után már bemutató óvónőként dolgoztam. Itt lehetőségem nyílt, hogy munkám mellett egyre jobban elmélyüljek az óvodatörténeti kutatásokban. Óvodánk megnyitásától, azaz 1911-től gyűjtöttem az óvodában folyó továbbképzés dokumentumait. Lehetőségem nyílt a már 10 éve gyűjtött irodalmi anyag egy részét állandó kiállításként az óvoda "Megbeszélőjében" elhelyeznem. Amikor megtudtam, hogy a Fővárosi Gyakorló Óvoda milyen nagy múlttal rendelkezik, szinte kötelességemnek tartottam, hogy az előzményeket és az intézet -melyben az óvoda is működik - létrejöttét, a benne dolgozók munkásságát és életrajzát megismerjem. Egyre szenvedélyesebb érdeklődéssel jártam a könyvtárakat, a levéltárakat, olvastam a szakirodalmat, átkutattam a kidobott, kiselejtezett könyveket, folyóiratokat. Néha igazi múzeumi értéket találtam, és lelkesedésemben saját pénzemből fénymásoltattam le gyűjteményem gyarapítására. Kutatómunkámban segítségemre volt Héjj Csaba, a Bazilika (1968) akkori levéltárosa, Sasi Margit az Országos Pedagógiai Könyvtár könyvtárosa, Kovácsné Hegybányai Emma, a Fővárosi Pedagógiai Intézet könyvtárosa is, és az összegyűjtött dokumentumok rendszerezésében dr. Bartha Lászlóné dr. Lakatos Gizella nyugdíjas gimnáziumi igazgató (1996) és dr. Balla Lászlóné (2000-2001). Újabb értelmet kapott munkám, amikor kezdett visszaigazolódni távolabbi óvodapedagógusok köréből is, hogy igény van rá. Áramlani kezdett a sok, megőrizni, megtartani méltó anyag idős, nyugdíjas óvónők fiókjaiból is, akik kedves, féltve őrzött emlékeiket biztosabbnak látták alakuló "múzeumomba" áthelyezni.

Elsőként említem Papp Máriát, aki 1932-1946-ig volt a Fővárosi Gyakorló Óvoda második vezetője, és 1965-ben csodálatos kézzel írt és rajzolt éves tervét adta nekem. Lakatos Emília első bábozó óvónő nemcsak bábos könyvét, egyéb szakmai dokumentumait, hanem 1928-ban készült első bábjait is rám bízta az 1980-as években. Kajárikné Mattos Margit nyugdíjas vezető óvónő 110 darabból álló folyóirat-gyűjteményén kívül szinte minden meglévő dokumentumát nekem ajándékozta. Bölcsődei anyagom gyarapította Ambrus Erzsébet bölcsődei munkásságát átfogó több mint 80 tételből álló dokumentumcsokor, melyet nővére adományozott nekem, és a múzeumnak. Sorolhatnám még tovább az összegyűjtött fényképeket, játékokat és egyéb dokumentumokat, amelyek egy összesítőben megtalálhatók. Köszönöm támogatásukat.

Köszönettel tartozom akkori óvodavezetőnknek, Lázi Imrének, aki lehetőséget adott gyűjteményem elhelyezésére és bemutatására, 1970-től és dr. Verebélyi Imréné óvodavezetőnknek, aki a gyakorló óvoda új épületében méltó körülményt teremtett a kiállítás anyagának elhelyezésére egy külön teremben 1997-től.
Ma már a mű túlnőtt alkotóján. Elvesztette eredeti célját, hogy hivatásul érzett óvónői munkámat egyre jobban, tökéletesebben végezhessem. Ma már az egész óvodapedagógiát szolgálja a jelenben, és a jövőben is, a nevelőkön és a nevelteken, a kicsinyeken keresztül, hogy a legjobb emberekké váljanak a "Föld kerekén".

Dr. Lakatos Zoltánné
gyakorlatvezető óvónő