Mottó: "Én játszom ugyan, de ti vegyétek komolyan"
Szilágyi Domokos

Jártó Kocsis Edit

Gyerekkoromtól készítek egyedi ajándékokat, játékokat. Saját tervezésű és készítésű bábjaim széles skálát ölelnek fel: a népi rongybabától a stilizált ember és állatfigurákon, mese összeállításokon át a kézi bábokig, viselethordozó babáig.

Céljaim: Kedves puha tapintású játékokat adni a gyerekek kezébe és megnevettetni, gondolatot ébreszteni a felnőttekben is. Kedvelem a karikatúra jellegű összeállításokat is.

Tappancs mesék

Babáimról könyv is jelent meg Tappancs mesék címmel, melynek társszerzője vagyok. Folyóiratokban rendszeresen közlök szabásmintákat, játékkészítéshez, vagy ajándékötleteket a kivitelezésükkel együtt.

Rendszeresen oktatom a textiljáték-, baba- és bábkészítést, meghívásra táborokban, rendezvényeken is tartok bemutatókat, minden korosztálynak.

Évekig együttműködtem a Mesekaláka nevű amatőr ifjúsági színjátszó csoporttal László Károly színművész vezetése alatt. Itt meséket adtunk elő, és tömeges babavarrási akciókat szerveztem szülőknek, gyerekeknek. Ezeket az előadásokat rendszeresen közvetítette a helyi tévéadó.

Részvettem bemutató jellegű babavarráson - élő adásban - a kolozsvári tévé meghívására. Kerekasztal-beszélgetések meghívottja voltam, több tévéadásban, melyeken a jó játékról, ennek nevelő szerepéről folyt a beszélgetés.

Több rendezvényt szerveztem: bábos, bábkészítő tanfolyamokat, 2003-ban és 2004-ben Játékok kicsiknek és nagyoknak címen szakmai konferenciát és játékkiállítást Sepsiszentgyörgyön.

 

Ferkó Öreg Székelybaba

A szerkesztő ajánlata

Tagtársunknak a Háromszék című független sepsiszentgyörgyi napilap internetes kiadásában csütörtökönként a Család rovatban írásai jelennek meg. Ajánljuk szíves figyelmükbe.