Gelencsér Mária

óvónő, kosárfonó

1957. május 2-án a Fejér megyei Seregélyesen születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát pedig Székesfehérváron végeztem. A Kecskeméti Óvónő Képző befejezése után a Seregélyesi Napközi Otthonos Óvodában voltam óvónő.

1994-ben a Budapesti Művelődési Központban szervezett Felsőfokú Népijáték és Kismesterség Szakoktató Képzőben Népijáték és Kosárfonó szakoktatói oklevelet szereztem. Mesterem F.Tóth Mária volt, akitől nemcsak a szakma fortélyait tanulhattam meg, hanem azt is, hogy a hagyományátörökítő munkát továbbfolytatni a lehető legnagyobb felkészültséggel lehet csak. 1997-ben Törökszentmiklósra költöztem. 2002-ben elvégeztem Békéscsabán a Gyékény-, szalma-, csuhé tárgykészítő szakot. Tagja vagyok a Jász-Nagykun Szolnok megyei Népművészeti Egyesületnek. Szívesen veszek részt kiállításokon, kézműves vásárokon, táborokban.

Bekapcsolódtam a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett Népművészeti Műhelygaléria hálózatba. Műhelyemben szívesen fogadok olyan embereket, akiket érdekel a kézművesség. Vállalkozó szelleműek ki is próbálhatják a mesterségek alapjait. Saját munkáiból vásárlási lehetőséget kínálok.

5200 Törökszentmiklós, Batthyány u. 133.
Tel.: (56) 394-331; 06-20-516-9915
e-mail: gelimari@freemail.hu