Tojásfestő verseny

« Vissza a pályázatok listájához

A Míves Tojás Múzeum
megnyitásának 7. évfordulóján, 2007. április 1-én, Virágvasárnap

Országos Ifjúsági Tojásfestő

versenyt rendez.

A Múzeum a verseny meghirdetésével is lehetőséget kíván biztosítani a hagyományos tojásfestéssel, díszítéssel foglalkozó fiatalok bemutatkozására, megmérettetésére, tevékenységük továbbfejlesztésére.

A verseny résztvevője lehet minden arra rátermett 10-15 év közötti fiatal, aki eddigi munkáiból két szép díszített tojást nevezési díjként 2007. március 1-ig eljuttat a múzeum címére. Kérjük mellékelni: a jelentkező nevét, postai címét, illetve ha van e-mail címét is, iskolája címét és tojásdíszítő mesterének nevét. A szakmai bíráló bizottság a beküldött munkák alapján választja ki a verseny résztvevőit. A további tennivalókról március 23-ig minden jelentkezőt levélben értesítünk.

Tojásfestő Verseny

A verseny helyszíne Zengővárkony község kultúrháza, kezdete 13:30, időtartama 2,5 óra. A Bíráló Bizottság a versenyzők teljesítményét a verseny során is figyelemmel kíséri. Eredményhirdetés a verseny befejezését követően egy órával a helyszínen. Minden résztvevő emléklapot kap, s a legjobb három tojásfestőt jutalmazzuk

Kedves Ifjú Tojásdíszítők! Jelentkezéseteket szeretettel várja a

Míves Tojás Múzeum

              
7720 Zengővárkony, Kossuth Lajos u. 6.
Tel: 06-72-466-605
Fax: 06-72-566-012
e-mail: tojas@museum.hu
Honlap: www.tojasmuzeum.ini.hu