Felhívás

A Független Pedagógus Fórum felhívása

Mi, a Független Pedagógus Fórumba tömörült magyar pedagógusok aggódva tapasztaljuk az elektronikus médiának, hangsúlyosan több kereskedelmi televíziós csatornának a gyerekek fejlődésére gyakorolt romboló hatását.

A képernyőkön eluralkodott, úgyszólván kizárólagossá vált az igénytelenség, a negatív mintát nyújtó, szép magyar nyelvünk szabályait nem tisztelő beszédstílus, az ízléstelenség és az agresszió. A témaválasztások is kerülik mindazt, amit évszázados kultúránkban értékesnek tanultunk meg tisztelni. E televíziós adások igen alacsony szellemi színvonalat képviselnek, így intellektuálisan nem is veszik igénybe a képernyők előtt naponta órákat eltöltő gyerekeket. Mindez ellentétes hatást gyakorol rájuk azzal szemben, amit a magyar iskolák hagyományos értékrendjükben képviselnek. A pedagógusok egyedül nem képesek eredményesen ellensúlyozni e kártételeket.

Ezért a Független Pedagógus Fórum tiltakozik az elektronikus média szellemi-erkölcsi környezetszennyezési tevékenysége és annak büntetlensége ellen, valamint felhívással fordul a közösséghez.

Kérjük a televíziós társaságok vezetőit és dolgozóit, hogy szüntessék be a legprimitívebb igények kiszolgálására és gerjesztésére irányuló tevékenységüket!

Kérjük a szülőket, hogy bármennyire elfoglaltak is, ne engedjék gyermekeiknek az igénytelen vagy kártékony TV-műsorok nézését! Közös játékkal, hasznos munkával, meseolvasással, énekléssel, sportolással, beszélgetéssel töltsék el szabad idejüket!

Kérünk minden jó érzésű, a gyermekeink jövőjéért aggódó állampolgárt: pedagógusokat és nem pedagógusokat egyaránt, hogy maguk is mutassanak példát a fiataloknak azzal, hogy elfordulnak a felhívást semmibe vevő TV-csatornáktól!

Kérjük az embereket, szervezeteket, intézményeket, egyesületeket és pártokat, hogy írásban csatlakozzanak tiltakozásunkhoz, s azt küldjék meg minél több sajtóorgánumnak, függesszék ki településeik legforgalmasabb pontjaira.

Kérjük, hogy tiltakozásukat küldjék meg az alábbi címünkre is:

Független Pedagógus Fórum
1039 Budapest, Mátyás király u. 84.