«Szerzőink «Vissza a szerző cikkeinek listájához

Petz Nándor:

TRIÁL-varázs, avagy retro-játékparádé a '80-as évekből

I. rész

Annamari még évekkel azelőtt arra kért, hogy írjak pár sort kedvelt gyerekkori játékaimról a Forgó hasábjain. Örömmel vállaltam a feladatot, mivel - hála szüleimnek - nagyszerű gyerekkorom volt, s természetesen húgommal jó sok játékot birtokolhattunk. Nyilván ilyenkor elkerülhetetlen az a fajta nosztalgia, amellyel felnőtt fejjel visszatekintek a "boldog békeidők" kedvelt - ma már néhol-néhol igénytelennek titulált - játékeszközeire. Az "átkosban" nőttünk föl, jutott nekünk is egy szeletke, így kitűnően emlékszünk a ma már "retro" műfajba sorolható, fokozatosan eltűnő szocreál (vascsöves) játszóterekre (rakéta, gömb, cica, zsiráf és társai...) és a homokozótól pár méterre odébb akkor még folydogáló kőcsapokra; a lakótelepeken kidobott (nekünk "csak" ilyen jutott, de - higgyék el! - megvolt a varázsa!) fém pedálos autókra (MADE IN USSR); a kitűnő TV-s gyerekműsorokra, vagy a meghitt diafilm-vetítésekre (Köszi, Anyu!).

Kérem a Tisztelt Olvasót, engedje meg, hogy egy kissé visszaröpítsem Önt az időben! A következő percekben három, általam kedvelt játék részletes leírása olvasható az ilyenkor elkerülhetetlen személyes élményekkel fűszerezve.

A dömper

Talán sokan emlékeznek még arra, hogy az ovis évek egyik legkedveltebb játékát, a billenős dömpert milyen önfeledten tolizgatta a '80-as évek fiatalsága a homokozókban, játszótereken, járdákon. Ebből természetesen én sem maradtam ki, nekem is voltak dömpereim. Az "öregebb" kiadású masinám - merthogy kétfajtát lehetett kapni anno - eleje sárga, billenője zöld színű volt. Ez a stramm jószág a várak, s különböző homokbányák elengedhetetlen kellékeként szolgált. Érdeklődéssel néztük, ahogy a hátsó - dupla - kereke nyomot hagy a nedves homokban. Még a szobából lehozott MATCHBOX-ok is eltörpültek gigászi mérete mellett. Ráadásul a fémautók kerekei be is ragadtak a homokszemcséktől, nem így a dömperé! A nagy "építkezések" királyát nem lehetett felülmúlni! Máig a fülemben van műanyag abroncsainak csikorgása...

A bátrabbak a későbbiekben már nem csak a homokozó aljáig leásott hatalmas gödörből kitermelt homokot (agyagot, téglát...) szállították a négykerekű masinán, hanem egymást is. Ez azért volt merész ötlet, mert a dömper vezetőfülkéjének eleje a nagy terheléstől hamar beszakadhatott, s könnyen odacsípődhetett a delikvens keze. A modernebb változat már inkább a KAMAZ-ra (nekünk csak "KAMA3") emlékeztetett bennünket: nem annyira robosztus, szögletes vonalvezetése letisztult formáról tanúskodik, s talán strapabíróbb is volt elődjénél. Ha emlékezetem nem csal, több színben gyártották. Egyébként mindkét típusnak volt "szeme" (lámpa), hűtőrácsa, dísztárcsája, kormánya a vezetőfülkében (ezt időközben sokan kioperálták belőle), illetve kampója a madzagnak. Merthogy a leleményesebbek maguk után húzták a "rakománnyal" teli jószágot. Néha apuka a gyerkőcöt... Egészen addig, amíg egy nagy ívű kanyarban a terheléstől le nem tört a billenő, vagy ki nem esett a kerék...

A rugós foci

Igen érdekes magyar változata a Szigetországban őshonos labdajátéknak. Voltaképp a nagy klasszis, a gombfoci továbbfejlesztett típusa. A korombeliek talán még emlékeznek rá: egy társasjátéknyi felületű fatábla "installálásakor" 2 x 11 db rugós figurát kellett a pályába csavarnia a boldog tulajdonosnak, majd kezdődhetett a meccs. A fehér műanyag kapukkal még el lehetett boldogulni, de azok a sárga és piros figurák! Nos, e táblás játéknál nem a gólok szerzése volt a legnagyobb kihívás, s még csak az sem, hogy a parányi vasgolyó a játéktéren belül maradjon, s ne társunk szemét lőjük ki vele!.. Nem. Itt voltaképp az nyert, aki játék közben ügyes és gyors mozdulattal - amíg ellenfelünk gólt nem lő - ki- illetve be tudta csavarni pótjátékosait a lyukakba, mivelhogy a plasztikbábuk törtek ám, mint a csöves kukorica! A pálya tele volt deréknál, illetve lábnál letört torzókkal; ezeket bizony pótolni kellett (volna). Természetesen a cserét követően a bal center dafke háttal állt ellenfele kapujának... Emlékszem, kisebbfajta esőtáncot lejtettünk meccs közben, ha sikerült kioperálni a "maradékot" a pályáról, s azt pótolni tudtuk. Már ha egyáltalán volt tartalék a kispadon, akarom mondani a nejlonzacskóban. És ha nem?... Akkor előfordult, hogy gyerekfejjel kellett először szembesülnünk a "cucilista" hiánygazdálkodással: pótbábukat bizony nem mindig lehetett kapni az akkori játék-gurunál (TRIÁL)...

"Kreatívabb", művészi hajlammal megáldott ifjú játékosok tapasztalhatták: "doromb-koncertnek" sem volt utolsó ez a játék, hiszen az épen maradt figurák pöccintésre - a becsavarás mértékétől függően - dorombra emlékeztető hangot hallattak...

A kvarcjáték

A magyar fröccsöntő-kisiparosok termékei mellett az "imperialista" játékipar is belopta magát a szívünkbe a '80-as évek hajnalán. Az elsősorban Japánból (Casio, Nintendo, Tronica stb.) importált, LCD-kijelzős kütyük akkoriban hatalmas sikernek örvendtek a gyerekek körében. Birtoklása időszakos presztízst, elismerést, s újabb barátok szerzését jelentette az iskolások közt. Sokan irigykedve néztük osztálytársunk csipogó játékszerét, s azon szorgoskodtunk, hogy mihamarabb megdöntsük a másik által fölállított rekordot. Lőttek a tanulásnak, a zeneóráknak, az udvari hintázásnak: volt, hogy a kölcsönkapott masinérián egy hétig nyomkodtuk a gumibillentyűzetet - szüleink és tanáraink nem kis örömére.

Az akkoriban kultikus játékcikk boomja '84-'85 körülre tehető: sosem felejtem el, hogy a jobb időket látott Csepeli Centrum Áruház játékosztályán vásároltuk édesanyámmal az első ilyen játékomat ("Crosss Fighter" - CASIO, 1984.). A nagy klasszikusokra - "Highway" (=Autópálya; ?); "Submarine" (=Tengeralattjáró; ?); "Western Bar" (CASIO, 1984.); "Donkey Kong" (Nintendo, 1983) - jópáran emlékezhetnek a '70-es vagy '80-as évek generációi közül. A nyolcvanas évek elejére tehető SCI-FI korszakban nagy slágere, az űrhajós téma mellett az alkotók ötletekben kifogyhatatlanok voltak: királylány kimentése a sárkány karmai közül, betörőként a zsaruk botjai és kutyái elől menekülés a pénzeszsákkal a hátunkon stb...

A jobb gépek mutatták az időt, ébresztettek, sőt, az iskolabélyegek kamatát is ki lehetett számolni rajtuk. Előfordult, hogy "háromdimenziós" - azaz három képernyőn játszódó - kvarcjáték került a szerencsésebbek kezébe. Akadt olyan gép is, amely napelemmel működött.

Szerencsére a mi gyerekkorunkban nem alakult ki akkora függőség, mint a mostani számítógépek és játékkonzolok fiatal tulajdonosai körében. Akkoriban a tanítónéni a nótorius játékfüggőktől bizony nem mobiltelefont kobzott el, hanem LCD-játékot...