Fesztivál

«Szerzőink «Vissza a cikkek listájához

Maruzsné Kovács Éva:

Játékfesztivál Endrefalván

Ilyen még nem volt Nógrád megyében! Adva van egy aránylag kicsi falu, mintegy 1200 főnyi lakossággal. Ennek a lakosságnak a 80%-a roma, ebből kifolyólag a munkanélküliség 50%-os. A helyzet tehát mindennek nevezhető, csak rózsásnak nem. És akkor ennek a kicsi falunak két legügyesebb embere és sok-sok tenni akaró lakosa összefog és két napra játékvilágot teremtenek!

Az egész ország számára is példát mutathat ez a kezdeményezés. Adva van a Ménes-patak Egyesület, amelynek vállalt célja a Ménes-patak csillámló zsinórjára felfűzött falvak fejlődésének, kulturális életének segítése. Adva van Tóth András, az Egyesület legfőbb irányítója, eleven motorja, akinek feladata többek között pályázatok írása és rendezvények szervezése, de ahogyan az két nap alatt világosan kiderült, még vagy százféle más dolog is. Adva van továbbá a helyi önkormányzat, élén Csóri Péter polgármesterrel, aki szebbé, meghittebbé, érdekesebbé szeretné tenni faluja számára a falunapot, a vendégséget ezzel az ezerszínű játékfesztivállal. Akit kezdeményezéséért felsőbb körök nagyon dicsérnek, de persze pénzt nem adnak, mert ugyan miből? És aki akkor is, dacból is szervez és megpróbál mindent, amit az összeszorított nadrágszíj mégis lehetővé tesz. És adva van a kisebbségi önkormányzat, az egész tanári kar, a gyermekek közül is számosan, és a mesterek, akik még az utolsó napon is festenek, építenek... Röviden: a falu szívügyének érzi a játékfesztivált.

Számomra az egyik legérdekesebb Kakas József cigány kosárfonó mester volt, aki a Somogy megyei Kisbajomból jött idáig (350 km), a szüleitől tanulta a mesterségét, és aki két napig meg nem állt, mindenkinek mindent megmutatott, kíváncsi kérdésekre válaszolt, ügyetlenebbre sikerült műveket kijavított és fennen hirdette, hogy a cigánygyerekeknek mindenek előtt perspektívát kell nyújtani, tanulásra kell biztatni és a tudásból fakadó biztos megélhetésre lehetőséget kell adni; és mindeközben mosolygott, mesélt, aranyos volt és csodálatos, vesszőből font Krisztust, régi parasztszekeret állított ki a közösségi házban.

Maga a Nemzeti Múzeum is vendégszerepelt a kiállításon, ami szeptember 9-től 17-ig tartott a Művelődési Központban, a frissen felújított közösségi házban. Három babát és néhány bababútort, apró hegedűt hoztak, amik garantáltan roma eredetűek. Szerepeltek továbbá a budapesti Bábszínház egykori bábjai (nekem különösen a huszárok tetszettek), volt vasútmodell, egy asztalkán rohanó három kis villamos szerelvény, kedves tájba ágyazottan.

Egy vitrinben egy regiment ólomkatona sorakozott, rohamozott, harcolt, meg miket szoktak még a kisfiúk ezekkel a szegény lényekkel játszani. Mindenesetre történelmileg hiteles egyenruhák feszültek(?) a kicsi harcosokon, így - nő létemre a háború végképp nem érdekel - volt mit tanulmányoznom a különböző korok változó ruháin.

Béndek Tamás, aki szintén a messzi Kaposvárról érkezett, mozgó, szárnyukat, fejeiket billegtető, fából faragott és mellesleg gyönyörű sárkányaival bűvölt el.

Volt olyan múzeum is, aminek vezetősége nagyon furcsa viselkedést tanúsított, megtagadta a szereplést, lekicsinyellte az ügyet, aztán a Nemzeti Múzeum részvételéről értesülve mégis ígért anyagot, aztán mégsem... zavaros, és nem érdemli meg a cég, hogy megnevezzük. A miatta üresen maradt két tárlót a salgótarjáni Antal Andrásné volt szíves megtölteni finom művű csuhébabáival, gyöngyláncaival, egyéb művészi kézimunkákkal. Aki már látta Teca néni munkáit, az is elgyönyörködhetett a miniatűr életképeken, precíz, szép munkákon.

A kiállításon még ott volt egy vitrinben Szili Katalin öreg mackója (hja, nem mindenki kicsinyellte le az endrefalvi játékfesztivált!), Halász Judit kedvenc mesekönyve és emlékkönyve, és ezzel a kedvenc mesekönyvvel kapcsolatban muszáj elmesélnem, hogy nekem is kedvencem volt, egy költözködésnél nyoma veszett és évekig jártam utána, hogy újra megszerezzem.

A Művelődési Központ kiállításának még két, nagyon neves kiállító vendége volt. Az egyikre megint azt kell mondanom, hogy ilyet még nem látott Nógrád megye! Japán porcelánbabák, egy egész szobára való, elképesztő, mondhatnám egzotikus szépség! Bevallom őszintén, én ezt a kiállítást már kétszer láttam az ország különböző pontjain, mert a Japán Alapítvány a szigetországi kultúra megismertetésének vágyával - egyebek mellett - utaztatja a babákat honunkban. Nem tesz semmit, most is volt a szépségek között számomra is új anyag, megint volt mire rácsodálkozni; azt hiszem, ezt a kiállítást nem lehet megunni. Jó, ezek nem játékbabák, ezek bizony díszek, némelyik kultikus tárgy, némelyik babaszobor - de garantáltan szemet gyönyörködtetőek, az embernek itt-ott eláll a lélegzete.

A másik neves vendég a szlovákiai Kékkő várának játékgyűjteménye volt, és bár ilyet sem látott eddig Nógrád megye, de van rá remény, hogy a jövőben fog látni: a falu felvette a hivatalos kapcsolatokat, kölcsönös látogatásokat és bemutatókat kívánnak szervezni, és remélhetőleg a jövőben a most még sűrűn előforduló adminisztratív döccenők sem fogják akadályozni a találkozásokat, a közös munkát. Addig is megnézhettük a régi polgári babaszobát, csepp bábszínházat, a paraszti lét kicsike kellékeit, szövőszéket, ökrös szekeret és persze a babákat. Nekem az ördögkislány volt a legbájosabb.

Az időjárás kegyeibe fogadta Endrefalvát. Pénteken még viharos szél is volt, hideg eső is, de a játékfesztivál ideje alatt ragyogott a napocska. Nyüzsgött is rengeteg gyerkőc a bemutatókon, az ilyen-olyan sátrak között. Volt vasalható gyöngy: az ember kirakja a neki tetsző alakzatot, aztán levasalja (ezt a munkát a bemutatót vezető fiatalasszony végezte), mire a gyöngy egy kicsit összeolvad, az alakzatról leemelhető és hazavihető.

Szombaton a hollókői vitézek tartottak íjász-bemutatót. Ők maguk II. András vitézeinek öltöztek (mint tudjuk - és ha nem, a honlapon elolvashatjuk -, fenti királyunk adta a falu nevét), és lőttek elölről, hátrafelé nyilazva, mindenhogyan, ráadásul mindenkinek megmutatták, hogyan működik a nyíl, ki is próbálta a környéken minden hímnemű lény, sőt, néhány nőnemű is.

A szécsényi Takács Béla mézeskalács-készítő több kosár előkészített mézes szívvel, lepkével, halacskával, miegyébbel érkezett: a helyszínen a gyermek, beleadva összes lelkesedését, kidíszíthette a választott kalácsot fehér cukorhab csíkokkal és pöttyökkel, s a végeredményt hazavihette.

Legnagyobb sikere a régi játékok bemutatójának volt: gólyaláb, karika, pörgettyű, nevét sem tudom régi játékok. Még annyi lelkesen csillogó fekete szemet, még annyi nyüzsgést, amint a gyermekek a gólyalábbal bukdácsoltak, pörgettyűk után rohantak! Teljesen jellemző módon minden fényképem, amit erről a vidám kavalkádról készítettem, egytől-egyig homályos lett! Így tehát fényképem nincs róla, de a szívemet nagyon melengette az a boldog gyereksereg.

Voltak azért a szervezésnek hibái is. Nem arra gondolok, hogy kevés volt a pénz például, vagy hogy egyesek megígérték a részvételt, aztán eszméletlen követelésekkel álltak elő: erről a szervezők nem tehetnek, azoknak kéne szégyellni magukat, akik megszegik a szavukat. Olyasmire gondolok, hogy irányító táblák elkeltek volna: kicsi a falu, de egy átutazó mégsem tudhatja, mi hol van, mit érdemes megnézni. Másrészt a kiállított anyagokról valamiféle szóróanyagot, több tájékoztatót nem ártott volna kihelyezni: hadd művelődjön, aki akar. Egészében véve viszont csak dicsérni tudom a kezdeményezést és nagyon-nagyon remélem, hogy folytatása is lesz! Lát még ilyet Nógrád megye, különösen, ha mi is besegítünk!

Ajánlom figyelmükbe:
www.menespatak.hu
www.endrefalva.hu
www.japanalapitvany.hu
www.kamjt.hu
www.babakiallitas.hu
www.olomkatonak.hu
www.eurogame.sk

















Fotó: Kissné Sztraka Annamária