Róza baba

VI. Nemzetközi és Országos Játékkészítő Konferencia,
Szakmai Bemutató és Kiállítás

Budapest - Óbuda, Textilmúzeum

Róza baba program, 2005. május 19-21.

Rendezvényünk a 2002-ben Nyíregyháza-Butykán megkezdett program folytatása. Zorkóczy Miklósné mintegy 100 népviseletes babájáról, ezek sikeres kiállításairól vált közismertté. A Társaság felkérésére kidolgozott egy egyszerűbb, jól öltöztethető textilbabát, amely számára 2002-ben egyszerű ingvállat-bőszoknyát, 2003-ban sárközi, 2004-ben ormánsági ruhát tervezett és tanított.

2005-ben Veszprém megyei pacsás asszony elkészítése a feladat. A foglalkozás mindhárom napon 9-18 óráig tart. A programot úgy építettük fel, hogy Zorkóczy Miklósné reggelente elindítja a babakészítési, ruhavarrási programot, a résztvevők - mind gyakorlott babavarrók - folyamatosan dolgozhatnak, az előadások alatt is, Zorkóczyné a szünetekben és az e célra fenntartott időben szükség szerint segíti munkájukat.

Jól felszerelt varrókészletét mindenki hozza magával!

Az előadásokat úgy állítottuk össze, hogy minél többoldalú kép alakuljon ki a népviseletes babakészítés lehetőségeiről. Ezért mutatkoznak be munkásságukkal az oktatást vezető, Róza babát megalkotó Zorkóczy Miklósnén kívül - akinek munkássága már jól ismert - Kolumbán Zsuzsa, Tótáné Pető Rózsa és Jártó Kocsis Edit. Egy többszáz darabos szuvenírbaba gyűjtemény anyagába nyerünk bepillantást a Néprajzi Múzeum anyagából Szojka Emese jóvoltából, és előadást hallunk a XVI-XVIII. századi főúri viseletről, amely a később kialakult népviseletekre hatott.

A visegrádi babapályázatra is gondoltunk, ezért az udvari zenészek és muzsikusok ábrázolásáról is elhangzik egy előadás. Az utóbbi kettőt Ék Erzsébet állította össze, akinek sikeres előadásai a Budapesti Babaklubban és Győrben sok babakészítőnek segítettek már.

Az előadások jegyzeteléséhez, esetleges rajzok készítéséhez ajánlatos jegyzetfüzetet, írószert, színes ceruzát vagy rostirónokat is hozni.

A vidékről érkezett résztvevők számára a Márton Áron Szakkollégiumban foglaltunk le két 3 ágyas szobát. Tusolási lehetőség a folyosón. Büféjében reggeli fogyasztható, közös használatú konyha rendelkezésre áll. Cím: 1037 Kunigunda út 55. Tel.: 368 8860. Gondnok: Szabó Zsuzsa, helyettese Szőcs Magda, e-mail: gondnok@mad.hu Mellék: 227. A szállásköltséget a Társaság rendezi a pályázati támogatásból.

A program helyszíne, a Textilmúzeum (1036 Lajos utca 136-138, tel.: 367 5910) megközelíthető a 6-os busszal a Tímár utcai megállóig, a szentendrei HÉV-vel, ugyancsak Tímár utcáig (itt felüljárón, lépcsőjárással lehet átjutni), vagy 1-es villamossal a Szentlélek téri megállóig, 5 perces sétával a rk. templom előtt, az Aquincum szálló mögött. Érkezés ide 19-én reggel 9-10 óra között, a szállást elég este elfoglalni.

A program napjain közösen ebédelhetünk közeli kisvendéglőben. Kulturált körülmények között 600 Ft-os egységáron, ennek térítését kérjük a résztvevőktől. Kávét térítésmentesen biztosítunk.

Részvételi díj nincs!
Kérek szíves visszajelzést e-mailen (gyorgyie36@axelero.hu) vagy a 315 6193-as telefon üzenetrögzítőjére keddig (05.17-ig): biztosan számíthatunk-e jövetelére és részt vesz-e a közös ebéden, mely napokon. Kérdésekre is itt adok választ, üzenet esetén visszahívok. Az ebéd olcsó árának biztosítása érdekében előre kell közölnünk az étkezők számát.

Program:

2005. május 19. csütörtök

9.00 - A résztvevők fogadása
Kávé
10.00 - Konferencia és kiállítás megnyitása - dr. Györgyi Erzsébet, a KÁMJT soros elnöke
Üdvözlés, a Textilmúzeum bemutatása - Vajk Éva, a Textilmúzeum igazgatója
10.30 - Róza baba és öltözete megvarrása - munka beindítása Zorkóczy Miklósné, Mesterremek díjas népi iparművész
12.30 - Ebéd
14.00 - Alkotók bemutatkozása/1. Jártó Kocsis Edit tanár, Sepsiszentgyörgy
15.00 - Táncosok, dalnokok az Anjouk és Mátyás udvarában - Ék Erzsébet iparművész
16.00 - Kávé
16.30 - Magyar nagyasszonyok öltözetei - Ék Erzsébet
17.00 - Varrási program irányítása, napi munka lezárása - Zorkóczyné
18.00 - Programzárás

2005. május 20. péntek

9.00 - Varrási program indítása - Zorkóczyné
10.30 - Kávé
11.00 - Alkotók bemutatkozása/2. - Kolumbán Zsuzsa, Mesterremek díjas népi iparművész
12.30 - Ebéd
14.00 - Butykától a Textilmúzeumig - egy babás program kibontakozása - dr. Puskásné Oláh Júlia, a Népművészet Mestere
15.00 - Alkotók bemutatkozása/3. - Tótáné Pető Rózsa ny. tanár, iparművész
16.00 - Kávé
16.30 - Népviseletes szuvenírbabák Európából - Szojka Emese muzeológus, Néprajzi Múzeum
17.30 - Varrási program irányítása - Zorkóczyné
18.00 - Programzárás

2005. május 21. szombat

9.00 - Varrási program intenzív szakasza - Zorkóczyné
10.30 - Kávé
11.00 - Varrás, öltöztetés - Zorkóczyné
12.30 - Ebéd
14.00 - Varrás, öltöztetés, utolsó simítások - Zorkóczyné
15.00 - Az együttműködés és az elkészült babák méltatása
16.30 - Kávé
17.00 - Megbeszélés, eredmények, kívánságok, hogyan tovább? - vezeti Györgyi Erzsébet
18.00 - Befejezés

A program a Kiss Áron Magyar Játék Társaság rendezvénye,
szervezője dr. Györgyi Erzsébet, a Társaság soros elnöke.
Létrejött a Nemzeti Kulturális Alapprogram Népművészeti Kollégiumának támogatásával.