Algyői táborok

Nyári közösségi táborok Algyőn

A Színjátszó táborunkat június 20-június 24-e között rendezzük meg azzal a céllal, hogy a résztvevők személyes kommunikációját fejlesztve, képessé váljanak az üzenetváltásra és a tartalmi közvetítésre. Fontos cél a rögtönzés, a kreativitás, a konfliktuskezelés fejlesztése. Dráma- és önismereti játékokon keresztül egy epikus művet közösen kiválasztunk, majd játékos keretek között dramatizálunk a gyermekekkel a műelemzés és a színjátszás alapszabályait követve. Közös darabunkat a faluház színháztermében mutatjuk be az érdeklő szülők, rokonok, ismerősök előtt a színjátszó tábor zárásaként.

Programvezető: Lázár Nóra és Osztás Anett
Részvételi díj: 6.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2005. június 6. hétfő, 12 óra

A Lovas- és szabadidős tábort érdemes választania a természetbarát és lovaglást, lovakat kedvelő gyermekeknek június 27-július 1-e között, ahol cél a gyermekek mozgáskultúrájának és állatszeretetének aktív fejlesztése. A táborban a gyermekek megtanulnak bánni a lóval, készítenek lószerszámokat, de lesz lovas és íjász bemutató, ügyességi és szellemi vetélkedő is. Kellemes környezetben sok mozgást, sportolási, kirándulási lehetőséget biztosítunk.

Programvezető: Lele Istvánné és Papp József
Részvételi díj I. (háromszori étkezés, lovagoltatás, kocsikázás, kirándulás, túrázás) 8.000 Ft/fő+800 Ft (lovaglásoktatás óránként)
Részvételi díj II. (szállás, négyszeri étkezés, lovaglás, kocsikázás, kalandtúra) 10.000 Ft/fő+1.000 Ft (lovaglásoktatás óránként)
Jelentkezési határidő: 2005. június 13. hétfő, 12 óra

A művészet és alkotás iránt érdeklődőket a Süli András Művészeti Alkotótáborunkba várjuk július 4-8-a között. Az Algyői Művészkör és neves képzőművészek segítségével megismerkedhetünk a népi- és iparművészet vállfajaival, népi gyermekjátékokat készíthetünk, emellett többek között lesz rongybabakészítés, madzagszövés, algyői hímzésfajták, szalmadíszek alkotása, tojásfestési technikák, gyertyaöntési fajták megtanulása, kosárfonás és ügyességijátékok. Megismerkedünk Algyő nevezetességeivel, de kirándulunk is, illetve műhelylátogatásokat is teszünk a megye neves népi iparművészeinél.

Programvezető: Gálné Nagy Ildikó szőnyegszövő-textiltervező
Részvételi díj: 6.000 Ft/fő
Jelentkezési határidő: 2005. június 20. hétfő, 12 óra

Az Algyői Népfőiskola részeként határon túli magyarokat, Algyő testvértelepüléseinek fiataljait várjuk a "Magyar táj, magyar haza" programtáborba, amely július 25-29-e között lesz a szabadidőközpontban. Bemutatjuk a magyar néptörténetet a honfoglalástól napjainkig - kirándulásos formában, előadásokkal színesítve - bentlakásos formában.

Programvezető: Lukács László
Részvételi díj: nincs térítési díj, meghívásos alapon

A Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság első alkalommal hirdeti meg Algyőn az I. Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Tábort július (29) 30. - augusztus 6. (8)-a között a szabadidőközpont területén. A tábor célja, hogy bemutassa, megismertesse a megye településeinek történelmét, kiemelten az államalapítást megelőző időket. A fiatalok megismerkedhetnek a történelem előtt idők gasztronómiai szokásaival, történelmével, művészetével, hagyományaival, korabeli életmódjával Célja, hogy megerősítse a fiatalokban hazánk hagyományainak őrzését, ápolását, felelősségteljesen, de játékos formában. A táborba meghívásos alapon lehet bekerülni, de lesznek meghívottak a vajdasági Hartalandyfalváról, Torontálvásárhelyről, Erdélyből, Kárpátaljáról, a megye településeiről.

Programvezető: Csáki Zsolt, a Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság elnöke
Jelentkezni kizárólag Csáki Zsoltnál az alábbi elérhetőségeken: 62/524-996, 30/265-8696

A táborokkal kapcsolatban részletes felvilágosítás kérhető a faluházban Lázár Nórától vagy a 62/517-173-as telefonszámon.